Erasmus+ beszámoló- Szűcsné Major Ildikó- 2024.07.14-20. Rovinj

2024. januárjában Lengyel-Jánosi Viktória kollégámmal megkezdtük pályázatunkat, amit
februárban beadtunk, majd pozitív bírálatot kapott pályázatunk. Ezt követően folyamatosan azon
dolgoztunk, hogy a munkatársi mobilitások megvalósuljanak.
Én az Erasmus+ programnak köszönhetően 7 napos angol nyelvi kurzuson vehettem részt
Rovinjban, kurzusom címe: English Language Development for Teachers and Staff. Ez a
tanfolyam abban segített, hogy a nyelvtudásomat felfrissítettem, hiszen a későbbiekben szakmai
továbbképzéseken szeretnék részt venni, hogy az új módszerekkel hatékonyabban végezhessem
munkám valamint a tanulók külföldi mobilitását támogathassam. Az egy hét alatt nagyon sokat
fejlődtem illetve a külföldi kollégákkal szakmai eszmecserére is volt lehetőség. A külföldi
kollégákkal kapcsolatteremtésre is volt lehetőség. Megismerkedhettem Rovinj kulturális
örökségével. Számos hasznos tudásra tettem szert, amit a mindennapokban alkalmazhatok.

1. nap
Két nap utazást követően elkezdődött kurzusom. A regisztrációt követően megkaptuk a
szükséges információkat. Megismerkedtem az oktatókkal, a többi résztvevővel és a tanfolyam
helyszínével. Majd este egy közös vacsora keretében tovább folyhatott az ismerkedés a külföldi kollégákkal.
2. nap
Angolul kommunikáltunk egymással, és fejlesztettük kommunikációs készségeiket az órán tanított
szókincs és nyelvtani szerkezetek segítségével. Délután volt lehetőség a város megismerésére a
külföldi kollégákkal.
3. nap
Megtanultuk a nyelvtani szerkezeteket a tankönyvben leírtak szerint, és megismerkedtünk az
angol nyelv jelenével, múltjával és jövőjével. A szünetekben kötetlen beszélgetések zajlottak
angolul a kollégákkal és az oktatókkal.
4. nap
Angol nyelvű szövegeket olvastunk fel, hogy fejlesszük olvasási és kiejtési készségeiket. szituációs
gyakorlatokkal és játékokkal javítottuk kommunikációs készségeinket. Délután felfedeztük a táj
szépségét, természetföldrajzát.
5. nap
Sok hallás utáni szövegértési feladatot is kaptunk, ezek során anyanyelvi beszélőket hallhattunk.
Nagy segítség volt a szövegértési és kiejtési készségeink fejlesztéséhez. A szünetekben
megismerkedhettem a horvát oktatási rendszerrel.
6. nap
További nyelvtani szerkezeteket ismertünk meg. Változatos módszerekkel bővítettük
szókincsünket. Játékos feladatokkal fejlesztettük kommunikációs készségünket.
7. nap
Az utolsó napon, egy projektfeladat megvalósításával prezentáltuk fejlődésünket. Értékeltük a
tanfolyamon elért eredményeket. Átvettük a tanúsítványokat. Zárásként egy közös
hajókiránduláson vettünk részt.
A 10-11. nap az utazással telt.